Jómagam is ’90-es évjárat vagyok, így jó érzéssel tölt el, ha beleszaladok egy-egy retro darabba a napjaim során. Legyen az egy ruhadarab, édesség vagy film, egyből visszaalakulok a pálmafahajú, krokodilos fogkrém evő gyerekké, és boldogan tekintek vissza az elmúlt évekre. Gondolj csak bele, hogy azok, akik 2000-ben születtek idén már nagykorúak lesznek… Éppen ezért vágjunk is bele! Mutatok néhány képet, amit ha megnézel azt mondod majd: “téééééééényleg”, ilyen is volt. 😀
Azok a régi szép idők… Suliszünetben ha nem mehettünk ki az udvarra ugrókötelezni, akkor egy darab cérnával is úgy eljátszottunk, mintha a világ legérdekesebb dolga lenne! Imádtuk!
Ez a hordható csemege akkoriban elég menőnek számított, ma már inkább gusztustalan. Összeszopogattuk, a felét leharapdáltuk, majd a focis, izzadt, homokos, kezünkön hordtuk tovább, és mégis túléltük!
Olyan kemény volt, hogy a fogunk majdnem beletört, de azért kikönyörögtük magunknak újra és újra! Volt olyan verzió, aminek gyümölcs alakja volt (citrom, narancs, alma, eper, stb.), de az íze az alaktól függetlenül egyforma maradt.
Gyerekkorunk egyik legnagyobb átverése, mégis az egész suli rajongott érte! Állandóan elemeztük, hogy ki éppen milyen hangulatban van, pedig a gyűrű nem a hangulatunk, hanem az aktuális testhőmérsékletünk alapján változott. Bár akkor is ugyanilyen büszkén hordtuk volna, ha ennek tudatában vagyunk, mert tényleg király volt!
A Kojak nyalóka sem volt piskóta, de ez…A cukorsokktól elvakulva észre sem vettük, hogy mennyire undorítóan édes volt. Sokszor úgy ettük, hogy kávés pohárba vizet raktunk és abba mártogattuk, hogy ne legyen annyira tömény, de nem hagytuk abba. 😀
Amikor a suliból hazaérve még a kabátot sem vettük le, de már mindenki “fent volt”. Órákig beszélgettünk, profilképet, háttérképet, színes neveket állítottunk, személyes üzenetet tettünk ki, különböző scripteket telepítettünk, amikkel előbb egyedivé, később vírusossá tettük az msn profilunkat. A legjobb volt!
Ez talán nem annyira retro, mint a többi, de nekem sok jó emlékem van a fényképezőgéppel kapcsolatban. Például, amikor végre a szüleim megengedték, hogy fotózzak vele, a magasabbak feje sajnos lemaradt a képről, így van legalább 10 olyan kép a családi albumunkban, amin a magasabbak csak nyakig látszanak, de a lila és zöld öltönyök alapján tudunk következtetni arra, hogy ki van a képen. 😀
Ez eredetileg italpornak készült, de mi mindig a szánkba öntöttük. Mire a fele elfogyott, már úgy össze volt nyálazva, hogy a maradék nem jött ki belőle. Örök klasszikus marad.
Bátyám kedvence volt a Takonyember, a szüleim örömére. Nekünk az olcsóbb változat jutott, aminek nem volt műanyag borítása, hanem az egész teste “takonyból” volt. Mondanom sem kell, hogy milyen szép mintákat hagyott a falon, az üvegen, az ajtón, és persze vagy alig, vagy sehogy nem lehetett letakarítani onnan. Ennek ellenére folyamatosan volt ilyenünk, ameddig ki nem kopott a köztudatból.
Ahogy ez a pillangós hajcsat eszembe jutott, gondolkodás nélkül rendeltem egyet magamnak, már csak a nosztalgia kedvéért is. Giccses volt, feltűnő, ráadásul mozgott a szárnya, mintha egy igazi pillangó lett volna a hajamban!
A pillangós csatomat társítottam egy ehhez hasonló plüssfigurás hajgumival, és én voltam a suli divatdiktátora! 😀
Gyerekkoromban apukám sokat dolgozott tőlünk távol, ezért minden este elsétáltunk anyukámmal a telefonfülkéhez, hogy a postán vásárolt kártyát (sőt anyukámnak még telefonérméje is van eltéve emlékbe) beletegyük a készülékbe, és beszélhessünk röviden apukámmal. Tényleg rövid beszélgetés volt, a mai napig emlékszem a lényegére:
Apa: – Mit ettél ma lányom?
Én: – Moslékot! (Moslék nálam = tejbepapi = tejeskávé + kenyér beleszaggatva)
És ezt minden nap eljátszottuk, mivel csak azt voltam hajlandó enni minden áldott este.
Régi szép idők… 😀
Ismét egy csodálatosan divatos darab. Bezzeg, ha a mai lányoknak kéne ezt hordani…Utáltuk. Szúrt, szorított, a végén lógó farkat a fiúk állandóan húzgálták, a hosszú hajú lányoknak (pl. nekem) még a hajuk is alá volt tuszkolva, ami pluszban melegített, borzalmas volt. De most -12 fokban visszasírom. 😀
A discman és az mp3 lejátszó elődje a Walkman. Emlékszem, hogy én voltam a legmenőbb, amikor a bátyám megengedte, hogy egyetlen napra bevihessem az iskolába, és sztárolhassam magam, persze csak úgy, ha az elemeket nem merítem le. Még arra is emlékszem, hogy Fekete Vonat, LL. Junior és Füstifecskék volt a repertoárban. Oh, yeah!
Persze amikor bekapta a szalagot már nem volt annyira mókás a dolog, mert ha elszakadt kioperálás közben, akkor a ragasztás elég sok macerával járt. De ha ki tudtuk halászni egyben a szalagot, akkor csak egy kisujj kellett vagy egy ceruza, és visszatekertük a kazettába gond nélkül.
Ahogyan ezt a cikket írom nem tudom megállítani a memóriámat, de nem akarom túl hosszúra nyújtani az irományt, így csak felsorolás szinten megemlítem azokat a retro dolgokat, amik az én gyerekkoromat felejthetetlenné tették:
Hirtelen ennyi jutott most eszembe, de ha ki tudod egészíteni a listámat valamivel, ami Neked meghatározóvá tette a gyerekkorod vagy a ’90-es éveidet, küldd el üzenetben IDE vagy írd le kommentben!
Ha szeretnél visszarepülni a múltba ITT megteheted: http://90kids.com/
Mert néha jó elmerülni az emlékekben!
Kellemes nosztalgiázást!
Katerina.*