Mivel ez az én személyes blogom, kiöntöm a kis lelkem. Úgyis rég volt már ilyen cikkem.
Már gyerekként tudtuk, hogy ha van Anyák napja, akkor van Apák napja is. Tudtuk, de mégsem ünnepeltük, mert az apukánk nem érdemelte meg.
Nem volt ő rossz apa, a belét kidolgozta, hogy nekünk mindenünk meglegyen, de az ital egy kicsikét mindig is jobban számított. Nem hibáztattuk érte, ez amolyan családi átok, ami az elsőszülöttekre száll. Halál komolyan. Az apám, az ő apja, a bátyám!!
Szerencsére nem egy vergődős, agresszív részeg volt, hanem megitta a magáét, zenét hallgatott, aztán elaludt. Ritkán hallottuk őket veszekedni, sőt, szinte soha, mert anyukám mindig ügyelt rá, hogy legalább ezt ne halljuk/lássuk. De akkor is bennünk maradt ezeknek az éveknek a nyoma. A szégyen az osztálytársak előtt, a szomorúság, hogy sosem mentünk kirándulni vagy nyaralni, és az irigység, mások nyugodt életére, valamint arra, hogy mindenki apukája jelen van az iskolai fellépéseken, ballagásokon, elsőáldozásokon, csak a miénk nincs, mert a kocsmában jobb volt a hangulat…
Évekbe, hosszú-hosszú évekbe telt, mire az apám rájött, hogy ez így nem mehet tovább. Felnőttem, és rengeteget veszekedtem vele emiatt. Aztán látta, hogy mit tett a bátyámmal az alkohol, és egyik napról a másikra leállt. Abbahagyta. Teljesen. És ez volt élete egyik legjobb döntése!
Újra a család számított, újra érdekelte mi van velünk, hogy telnek a napjaink. Rájött, hogy az élet is kevésbé stresszes, ha a családra és a munkára koncentrál. Teljesen helyrejöttünk anyagilag, sőt! Mindenünk megvan, amire csak feltátjuk a szánkat. A testvéreim a jó jegyek után zsebpénzt kapnak, aminek a kitűnő tanuló húgom igencsak örül.
Ezelőtt alig beszéltünk, de az elmúlt 2 évben szinte minden egyes nap hívtuk egymást. Lehet rá számítani! Mindig! Mindenkinek! A bátyám rossz élete kiváló példa arra, hogy Ő soha többet ne térjen vissza arra az önpusztító útra, és vice versa, a testvéremnek is jó példa lehetne az apám, ha hajlandó lenne beismerni, hogy mennyit árt neki az ital…
De a cikk lényege. Idén is felköszöntöttük az édesapánkat, és tavaly is. Mert megérdemli.
Lehet, hogy a gyerekkorunk nem úgy alakult, ahogy kellett volna, de látszik rajta, hogy nagyon is igyekszik behozni azt a pár évet. Sose volt az a szószátyár típus, de a tettek többet érnek, mint a szavak! Mi pedig emiatt nagyon szeretjük! ♥
Kutyából talán nem lesz szalonna, de rossz apából bármikor lehet jó, ha igazán az akar lenni.
Legyen ez a néhány sor reménysugár azoknak, akik előtt még hosszú út áll, de kellő támogatással és szeretettel a család minden akadályt legyőz!
Köszönöm, hogy elolvastad.
Visszavárlak! ♥
Katerina.*
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: