Mindenről Mindenkinek - Neked!

Itt a 14 napos kihívás szülőknek!

Szintén a közösségi oldalon futottam bele ebbe a posztba, amit rögtön meg is osztottam. Úgy gondolom, hogy ez a kihívás mind kezdő, mind gyakorlott szülőknek remek lehet. Én is mint keresztanya végigcsináltam. Bár bevallom nehezebb volt, mint hittem. Főleg a hangfelemelés és a kijavítás része. De a 14 nap után a kapcsolatunk még mélyebb lett,… Tovább »

Tanulságos történet fiataloknak a szülők megbecsüléséről

Mindig nagyra becsültem a szüleimet. Ők azok az emberek, akik tényleg minden egyes nap keményen dolgoznak azért, hogy mindenünk meglegyen, ami a normális élethez elengedhetetlen. Persze nem járunk minden évben nyaralni, és nem a legújabb kollekció szerint öltözünk, de egy normális értékrenddel rendelkező embert neveltek belőlem, aki megbecsül mindent, amit az élettől kap, valamint tudja,… Tovább »

12 éves gyerek mit keres a YouTube-on?!

Huh, nehéz erről úgy írni, hogy ne szaladjon fel a vérnyomásom. Egyik videós barátom mutatott néhány “Első videóm” című alkotást a YouTube-ról. 11-12 éves gyerekek mutatkoznak be esetlenül, összeszedetlenül, hadarva, dadogva, óriási tervekkel a videózásról. Kérdezem én, hogy MIÉRT VAN ERRE SZÜKSÉGE? A videók alatt sértőbbnél sértőbb kommentek, bántó szavak találhatóak random ismeretlen emberektől, akik… Tovább »

Nálunk az Apák napja csak józanoknak jár…

Mivel ez az én személyes blogom, kiöntöm a kis lelkem. Úgyis rég volt már ilyen cikkem. Már gyerekként tudtuk, hogy ha van Anyák napja, akkor van Apák napja is. Tudtuk, de mégsem ünnepeltük, mert az apukánk nem érdemelte meg. Nem volt ő rossz apa, a belét kidolgozta, hogy nekünk mindenünk meglegyen, de az ital egy kicsikét… Tovább »

Ez történne, ha Édesanyák irányítanák az országot!

Az édesanyák gyönyörű, erős, misztikus teremtmények, akik életet adtak nekünk, és segítettek olyanná formálni minket, amilyenek vagyunk..Ez a nap szóljon most róluk! ♥ Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Anyukám a legjobb barátnőm is, így szinte nincs olyan nap, hogy ne hívjam fel napjában legalább háromszor és beszélgessünk az élet nagy dolgairól, családról, szerelemről, suliról,… Tovább »

Elkerülhető lett volna a 11 éves kisfiú halála?

Ez egy kicsit szomorúbb és indulatosabb hangvételű bejegyzés, szóval ha ma jó napod van, akkor máskor olvasd el! Köszönöm! Tegnap olvastam egy felháborító cikket arról, hogy egy 11 éves fiút a 13 éves barátnője úgy tréfálta meg, hogy a saját halálhírét terjesztette a barátai segítségével, hogy minél hihetőbb legyen. A “vicc” annyira hiteles lett, hogy a 11 éves Tysen… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!