Tegnap késő este megláttam egy fiúcska szívszaggató sorait egy adok-veszek csoportban, miszerint:
“Sziasztok. Elszeretnék nektek mesélni egy történetet, ami ma anyuval, az unokatesómmal és velem történt voltunk a városba, összesen 5 azaz 5 ezer forinttal mentünk be, mivel hónapról hónapra, sőt napról napra élünk, anyu közmunkán van, én és a tesóm tanfolyamra járunk, sokszor ha az ingyen kaját itt a faluban nem osztanák nem lenne mit enni. Vettünk egy kevés húst, virslit, 2 kiló kenyeret, savanyúságot, paprikát stb, pár dolgot ami kitelt ebből a pénzből, leültünk enni a parkba, ott volt majdnem mellettünk egy hajléktalan idős bácsi, láttuk ahogy szomorkodik, nem bírtuk, egyszerűen nem bírtuk ki, maradt másfél csomag kenyér, a fél csomag kenyeret kinyitottuk, tettünk bele 5 virslit, 2 paprikát és a fél üveg innivaló ami maradt oda vittük neki, elmesélte, hogy háborúban is volt, az egyik családtagja eladta mindenét, és most nincs hová mennie, megköszönte amit oda adtunk, anyu elkezdett sírni, majd az idős bácsi, majd mindannyian sírásba kezdtünk, sokszor mondják, hogy sajnos csak az tudja milyen érzés ilyen szegényen élni, hogy nem tudjuk mit hoz a holnap aki tudja milyen, aki átélte és aki benne volt, vagy benne van. Nem tudom, fogalmam sincs, hogy hányan segítettek volna annak a bácsinak, nekünk is nagyon kevés volt, sőt már jövőhéten, vagy ezen a hétvégén nem fogja tudni anyu, hogy mit főzzön, de mi mégis oda adtuk a kevésből , mert tudjuk, pontosan tudjuk, hogy milyen az amikor nincs, milyen az amikor üres hassal fekszünk le aludni , mert épp estére nem volt mit enni, amikor a szomszédtól kell mosóport kérni, mert nincs, amikor az iskolába mindennap kötekednek velünk, mert szinte egy ruhába járunk, és ennivalót szinte sohasem viszünk, mert egyszerűen nincs mit vinni enni, szemüveges vagyok 2009 óta, és 1 éve szemüveg nélkül vagyok, alig látok valamit, az utcán sem, sehol, eltört a szemüvegem tavaly nyáron és azóta nem tudtunk újat venni, ránk jár a rúd rendesen, mostanában meg egyre többször és egyre rosszabb dolgok történnek velünk, a kéményünk nemsokára befog omlani, pont a mi szobánk felett van az a kémény, ami megrogyott, 15-20 ezer forint körül lenne a megcsináltatás, tégla, cement, hozzávalók a megcsináltatáshoz, sejtelmem sincs, hogy hová fogunk menni ha ne adj isten beomlik a kémény, teljesen megrogyott és idő kérdése, hogy mikor omlik be teljesen, nincs hová mennünk, nagyon boldog lennék ha az Isten segítene, hogy valahogy legyen pénzünk megcsináltatni, ez a mai nap is megtanított arra, hogy ha kevésből is de adni kell, mert nem tudjuk mit hoz a holnap, kevesebb dologgal, étellel, de boldogan jöttünk hazafelé, mert boldogság volt mással jót tenni, boldogság.”
Egyébként is túlérzékeny vagyok a világgal szemben , látok egy kancsal kisgyereket (akinek egyébként semmi más baja nincs), és már majdnem bőgök, szóval gondolhatod…
Bár furcsálltam, hogy kikapcsolta a kommentezés lehetőségét, írtam is neki gyorsan pár sort, miszerint szívesen segítenék néhány csekély aprósággal, mert most ennyi jut.
Ma reggel viszont a kávém a kijelzőmön állt meg, amikor ugyanebben a csoportban több róla szóló cikket osztottak meg, amiben bőven kifejtik, hogy az illető CSALÓ!
Dióhéjban: Évek óta ezzel a szöveggel csal ki pénzt, adományt a jó szándékú emberektől, akik mit sem sejtve sokszor az utolsót adják oda maguktól… Legelső alkalommal persze tényleg segítségre szorult a család, de ekkor az ópályi önkormányzat és a Katolikus Karitasz 1 millió forintot gyűjtöttek össze, hogy a csőtörés miatt lakhatatlanná vált otthonukat helyrehozzák. Ezen felbuzdulva indultak el a csalás útján ugyanezzel a szöveggel, melynek hatására Németországból egy kamionnal hoztak nekik adományokat, az angliai magyarok, pedig 12 millió(!) forintot akartak felajánlani, de időben informálódtak a család rossz híréről, így nem károsult senki. Forrás: Ripost
Úgy éreztem magam, mint akit arcon csaptak. Bár még nem nyújtottam nekik segítséget, kihasználva éreztem magam. Megszakadt a szívem ezért a fiúcskáért, a családjáért! Ő pedig éppen erre játszott… Több helyen is úgy reagáltak az emberek, hogy az ilyen eset(ek) miatt nem mernek, és nem is akarnak adakozni, bármennyire is szeretnének segíteni! Egyáltalán nem bízhatnak abban, hogy a pénzt élelemre és nem alkoholra költik, az adományt pedig nem cserélik el bagóra… Bennem is merült már fel ugyanez néhányszor.
Tudtad, hogy a kéregetőknek is vannak típusaik?
- Vannak, akik kifejezetten pénzt követelnek,
- vannak olyanok is, akik egy falat kifliért meghalnának,
- vannak, akiknek annyira büdös a munka, hogy nem hajlandóak még a bevásárlókocsit sem visszatolni, de a pénz belőle meg kéne.
- A kedvencem pedig, amikor az illető annyira részeg, hogy állni nem tud, kannásbor a kézben, és sír, hogy ma nem evett. Haver, az a szürkebarát a kezedben annyiba kerül, mint a napi főznivalóm…
Miattuk is megrendül az emberekbe vetett hitem, és ahogy a csoportban beszélgettünk, másoknak is ez volt a véleménye.
Annyiszor adakoztam már, sőt! Karácsonykor egész Debrecenben gyűjtést szerveztem a rászoruló gyerekek részére, valamint a hajléktalanok számára.
Én a lámpánál kéregetőnek is odaadom azt a 2-300 Ft-ot, ha látom, hogy józan. Apropó, amikor bevittük a szállóra azt a sok zsák ruhát, megálltunk a lámpánál, szóltunk az otthontalan néninek, hogy vittünk be a központba meleg ruhákat, menjen, válogasson, amíg jut. Ő pedig rám kiabált, hogy leszarja, neki 200 Ft kell egy doboz cigarettahüvelyre. Köpni-nyelni nem tudtam, de nem adtam fel, folytattam az adakozást.
A hétvégén egy 5 éves forma fiúcska rohant oda Páromhoz az ajtónk előtt, majd félig sírva előadta, hogy ma még nem ettek, persze az emberem egyből adott neki pár száz forintot, de hogy bejutott-e a 30 méterre lévő boltba, már nem tudtuk meg, de jó érzés volt segíteni rajtuk.
Ez persze csak néhány példa, de sajnálom, hogy a hazug csalók miatt mindenkire kialakul a sztereotípia, és nem kapnak segítséget…
Vegyesek az érzéseim most, és tudom, hogy mások is így éreznek. De én úgy vagyok vele, ha jut, akkor adok, mert segíteni nagyon jó érzés, a többit pedig az ő lelkiismeretükre bízom…
Köszönöm, hogy elolvastad, ha tetszett, oszd meg a barátaiddal is.
Neked mi a véleményed erről az egészről? Szoktál adakozni? Írd meg nekem a véleményed/élményeid kommentben vagy üzenetben ide, vagy a Facebook oldalamra!
Visszavárlak! ♥
Katerina.*
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: