Néhány hónapja találtam rá erre az elképesztően tehetséges hölgyre, és szó szerint lehidaltam a műveitől! Ha visszatérő olvasóm vagy, akkor tudod, hogy szeretem a tehetségeket megmutatni. Nincs ez másként Berzsán Esztivel sem, aki egy végtelenül kedves és közvetlen nőszemély, ráadásul a sűrű és végtelennek tűnő napjaiba bepasszírozta ezt az interjút is, mondván, hogy az embernek arra van ideje, amire csak akarja, hogy legyen. Nem is szaporítom tovább a sorokat, lesz belőle bőven, ismerd meg Berzsán Esztit, aki bármilyen elképzelésből kihozza a maximumot!
“Soha nem felejtem el, honnan jöttem, de tudom azt is, hogy az már a múlt… sokkal inkább szem előtt tartom a jövőt, és megélem a jelen minden pillanatát.” -Berzsán Eszti
K: Először is hálásan köszönöm, hogy megtisztelsz a válaszaiddal. Mielőtt az egészbe belevágnánk, mesélj kicsit magadról.
B.E.: Berzsán Eszti vagyok, úgy szoktam bemutatkozni, hogy grafikusművész, illusztrátor, mert talán ez a két meghatározás az, ami legjobban összefoglalja mindazt, amit csinálok.
34 éves leszek februárban… kimondani is furcsa, mert belül kicsit kortalan vagyok, és szerintem mindig is az voltam, és az is maradok, míg élek. Nem az életkorom határozza meg a gondolkodásomat, de mégis nagyon furcsa tudni, hogy az idő így telik, száguld! Pláne, ha az ember szó szerint átrajzol éveket az életéből, kevesebbnek tűnik az eltelt idő! Mert ugye, amikor egy képet rajzolok, kiszakadok a valóságból – legyen az bármilyen kép – teljesen másképp telik az idő. Nem számolom a perceket, az órákat, hanem csak maga a feladat, a teljesítmény a fontos, és persze a folyamat, ahogy elkészül az adott mű.
Van egy csodálatos férjem, Róbert, akivel már 12 éves korunk óta ismerjük egymást és 16 éves korunk óta barátok vagyunk. A barátságunk elmélyült és szerelem lett belőle. Első szerelem, első csók, házasság, és egy csodálatos kislány. Ez a mi történetünk nagyon röviden. A kicsi lányunk szemünk fénye, a mi legnagyobb boldogságunk, ő Felícia. Most lesz négy éves. Számomra ők az élet értelme, velük minden színes, eleven, lüktető. Mi együtt vagyunk az Eszti Berzsán Illustrations csapata, a legjobb team, ihletet adunk egymásnak… igen, még a babánk is, rengeteg új ötlete van, és ahogy nő, belenő a feladatokba, amiket mi végzünk nap mint nap, és nagyon élvezi az őt körülvevő kreatív, alkotó légkört.
Már egész kicsi koromban világos volt, hogy a rajzolás mágikus hatást gyakorol rám és vonz, és ez az, amit a legjobban szeretek csinálni. Ezért rajzszakkörök és művészkörök kísérték végig az általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat délutánonként. Minden délutánom foglalt volt, mert rajzolni jártam több helyre is, és zenét tanultam, több, mint 2o évig zongoráztam. Imádom a zenét, az is egy olyan csatorna, amin ki tudok fejezni érzéseket, gondolatokat… Szóval a gimit rajz tagozaton végeztem a Teleki Blanka Gimnáziumban, ahol művésztanárok szélesítették a látókörünket és sokat rajzoltunk, tanultunk. Aztán elvégeztem a budapesti Dekoratőr Iskolát grafika szakon, ahol szintén képzőművészek és iparművészek oktattak. Festészetet magán úton tanultam, a számítógépes grafikai programokat pedig a GTB kiadványszerkesztő iskolában grafika szakon sajátítottam el. Szerintem az ember a legeslegtöbbet saját maga gyakorlás és folyamatos rajzolás útján tud megtanulni, és a tanulás folyamata holtig tart, mindig fejlődünk, mindig rájövünk valami újra, képezzük magunkat… A fejlődés útján pedig maga a szenvedély hajt engem, amit az alkotás iránt egész életemben éreztem!
K: Mikor jöttél rá arra, hogy „igen, ez az én életutam, csak ezt akarom egész életemben csinálni”?
B.E.: Ahogy említettem, már egész kicsi korom óta rajzolok. Másfél éves voltam, és kértem a környezetemben levő felnőtteket, hogy rajzoljanak nekem, élveztem, ahogy rajzolnak, és én is imádtam rajzolni. Kilométer hosszú papírokat telerajzoltam képregényekkel, sorozatokkal, királylányos kalandokkal, hercegnőkkel, divatlányokkal, meséket írtam, később regénykezdeményeket, naplókat… írtam és rajzoltam, mindig is kikapcsolt a rajzolás, feloldotta bennem a napi feszültséget, rajzoltam, ha boldog voltam, ha szomorú, ha féltem valamitől, kirajzoltam magamból… Nem gondolkodtam ezen, hogy mit szeretnék majd csinálni… mindig az adott feladatra koncentráltam. A gimit természetes volt, hogy a rajz irányába választottam, mert ennyire nagyon jól ment a rajzolás. Valahogy soha nem volt kérdés, hogy mit szeretnék csinálni… természetes volt, mint a levegővétel.
Nem én választottam pályát, hanem a pálya választott engem. Ebben biztos vagyok!
K: Milyen technikákat használsz a műveidhez?
B.E.: Analóg – vagyis hagyományos – technikával dolgoztam egész életemben. Mondjuk úgy, hogy 3o éven keresztül vászon, papír, ceruza, festék, szén, kréta, de haladok a korral, nagyon megváltozott a világ az elmúlt húsz évben. Minden digitális lett, a világ ott van a zsebünkben! Bármit meg akarsz mutatni a világnak, azt digitálisan kell megmutatnod.
Mióta van számítógépem, mindig is próbáltam egérrel rajzolni, hogy belekerüljön a gépbe amit rajzolok. Aztán lett egy vaktáblám, megtanultam rajta rajzolni úgy, hogy nem láttam amit rajzoltam, nem volt egyszerű, mert ez egy másfajta rajzolási módszert igényel. A monitort néztem meredten, ott láttam a kis pontocskát, ott keresgéli az ember órákon át… kapcsolja a vonalakat egymáshoz… de csodákat lehet művelni. Sikerült! Olyan minőségű munkákat készítettem, úgy felfejlesztettem a tudásomat, hogy én is csak ámultam, mindent meg tudtam csinálni a vaktáblán, amit papíron, annyira, hogy nem lehetett megmondani, hogy ez most digitális vagy papíron készült hagyományos rajz.
És akkor már álmodoztam… egy olyan tábláról, amin látom is, hogy mit rajzolok. Ez egy álom, egy csoda… megláttam, kipróbáltam, de elérhetetlen távolságban volt tőlem, mert egy ilyen táblának bizony megvan az ára is. Egy éven keresztül bejártam az üzletbe, időnként kipróbáltam, imádtam! Imádtam! És álmodoztam… és gyűjtöttem rá, és egyszer csak eljött a pillanat, hogy megvegyem az én táblámat.
Másfél évvel ezelőtt elkezdtem rajzolni rajta, azóta annyira hozzám nőtt, hogy olyan, mintha a kezem folytatása lenne, az én hangszerem, mintha a gondolataimat kitalálná… ugyanúgy meg kell dolgozni minden vonalért, mint papíron, ugyanúgy tudni kell rajzolni, csak épp az egészet belerajzolhatom a számítógépbe, digitális lesz, egy digitális csoda… ugyanúgy handmade, ugyanúgy eredeti, saját, kézi rajz… de a mai világ csodája, a 21. század gyümölcse lesz…
K: Nem szoktál frusztrált lenni amiatt, hogy túl sok minden van a fejedben, és minél gyorsabban a „papírra” kell vetni, mielőtt elfelejted?
B.E.: Dehogynem. Ettől vagyok a legfrusztráltabb. De hát csak 24 óra egy nap, és annyira sok mindennek bele kell férnie… rengeteg mindennek! És eljön az este, inkább az éjszaka – mert az estéimet jól bele szoktam nyújtani az éjszakába, hogy elég legyen az időm-, persze így sem elég… Szóval jön az éjszaka, alszom kicsit, és folytatom, de így is vannak képek, amik bennem alszanak, és vannak sajnos olyanok is, amik hosszú ideig ott voltak, aztán változott minden, a körülmények, a lelkiállapotom, a helyzet, és már nem is készülnek el soha… szépen lassan semmivé válnak.
Mindig több ötlettel a fejemben-lelkemben járok-kelek. Ezek titkok, csak Robi ismeri őket. Robi olyan nekem, mint egy napló, a lelki társam, mindent elmondok neki, sokszor úgy tervezek, úgy gondolkodom, hogy beszélgetünk, és közben alakulnak ki a következő lépések, gondolatok. Szóval ő segít nekem ebben a lelki frusztráltságban is, és próbáljuk falatonként megenni a kenyeret, lépésenként megtenni az előttünk álló hatalmas utat, és mindig a következő fontos feladatra koncentrálni… és persze közben kiszakítani az időt a szabad alkotásra, hogy aminek meg kell születnie, az a kép meg is szülessen…
K: Mi volt a legextrémebb kérés, amire elsőre azt mondtad, hogy ez kemény dió, de aztán mégis kihoztad magadból a maximumot? Szerintem az sem egyszerű, amikor küldenek 4-5 képet, hogy abból alkoss egyet, mégis fantasztikusan megoldod.
B.E.: Nagyon nehéz kihívás. Van, amikor 1o-12 kép alapján kell egy portrévarázslatot elkészítenem, nagyon-nagyon nehéz! Tényleg! Néha meg is szoktam írni, amikor átadom (elküldöm) a képet, hogy ez bizony hatalmas munka volt. Olyan egy-egy kép az elején, mint a süti tészta, amikor még nem gyúrtuk össze, alkotóelemekből áll, egy halmaz, nem ragad össze… és nekem kell belőle valami csodát alkotni. De úgy, hogy közben áradjon belőle az élet, és legyen benne az a titkos plusz fűszer, amitől élő és lüktető lesz a kép…
Nem volt legextrémebb… az a helyzet, hogy ennyi év alatt már megtanultam, hogy nincs olyan, hogy könnyű kis rajz. Nincs olyan, hogy egyszerű kis rajz. Amit néha írnak nekem, hogy “egy egyszerű kis rajzról lenne szó”… Nincs ilyen. A legegyszerűbb rajzban is van kihívás, amire közben jön rá az ember, azt a néhány vonalat bizony úgy meg kell tervezni, hogy tökéletes legyen. Minden képben más a kihívás, és bátran kimondhatom, hogy soha nincs olyan, hogy könnyű feladat! Mivel nem rutinból készülnek a képeim, hanem mindegyik más és más… mindegyik egyedi.
K: Szerinted a rajzolásban teljesen ki tudod fejezni önmagad?
B.E.: Teljesen! A rajzolás nekem határtalan szabadság, szántom a papírt, kilépek a saját valóságomból egy olyan világba, amit én teremthetek magamnak. Ezt soha nem lehet megunni! Imádom!
Bármennyire is elfáradok előző nap, a következő nap újra ugyanolyan szenvedéllyel fogom meg a ceruzát, mintha először csinálnám… ez egy soha nem múló, mindig újra éledő szerelem nekem. Ez az életem!
K: Imádom a mostani projekted, ami arról szól, hogy a Disney gonosz karaktereit megformálod még ártatlanként. Hogy jött az öltet?
B.E.: Hát onnan, hogy egyszer a babám nézte a 101 kiskutyát, és ahogy szólt a mese a háttérben, és néha odapillantottam, hirtelen beugrott a gondolat: milyen lehetett Szörnyella, amikor olyan pici volt, mint most az én lányom… biztos nem volt ilyen gonosz mindig… biztos hogy cuki, ártatlan kislányka volt… és már kezdtem is a rajzot. Aztán amikor kész lett, én is elámultam, te jó ég! Mennyire cuki lett! Úgy megnézném a többi mese gonoszt babaként… és akkor elkezdtem a sorozatot, ami mind a mai napig tart, ma épp Ernesto De La Cruz-t rajzoltam meg bébiként a Coco című meséből. Vannak sorozataim, több is, és mindig van egy kis szünet, mást rajzolok, aztán egyszer csak kedvem lesz hozzá és folytatom. Mindig visszanyúlok és folytatom, jó kaland ez, és mivel szeretem a változatosságot, ez nagy színt hoz az oldalam képi világába… az egyik sorozatom Disney-s, mesés, a másik saját életünk képeit mutatja be, a harmadik a szenvedélyről szól, a következő meg egy fashion vonalat hoz saját Cica figurámmal, Cathy-vel… szóval sorozatfüggő vagyok -persze a sok szóló képem mellett-…
K: Hogy van időd mindenre egy nap? Szoktam nézni a posztjaidat, és annyi energiát sugárzol, hogy engem is feltöltesz egy-egy rosszabb napon.
B.E.: Fogalmam sincs hogy fér bele ennyi minden, de úgy érzem egyébként, hogy még mindig nem tudok mindent kiadni magamból ami bennem van, egy csomó minden nem születik meg, és lassabban is halad, mint ahogy haladhatna, vagy ahogy szeretném… a titkom, hogy én nem pihenek, folyamatosan dolgozom. Nem tudom, meddig fog ez így menni, de még mindig úgy érzem így három kemény, hosszú év után, hogy szükség van a 1oo%-os erőbedobásra, tudom, mit szeretnék elérni… és még nem értem el! Mindig kitűztem célokat és úgy haladt az Eszti Berzsán Illustrations. Bizony most is vannak céljaim, nem is kicsik! Gyönyörű és színes célok. Divatbemutatót szeretnék saját kollekcióval, és rajzfilmet szeretnék csinálni! Efelé már elindultam, mert most májusban megjelenik saját mesekönyvem, amit én írok és rajzolok, ez nagyon izgalmas lesz… bemutatni abból a belső világból egy szeletet, ami bennem van… és látni, hogy bevonzza a gyerekeket, felnőtteket… ez egy csodálatosan izgalmas érzés lesz… és ez nekem már kicsit a rajzfilm felé vezető út. Történetet mesélni, képekkel, új módon, szabadon tördelve a könyvet, színezővel, interaktívan és hangoskönyvvel… ez már szinte mozgókép… de mégsem. Szóval vágyom rá, és remélem, hogy meg is lesz! Rengeteg ötletem van.
K: Mit szoktál csinálni szabadidődben, mi az, ami teljesen ki tud kapcsolni?
B.E.: A szabadidő is tervezett nálunk. Megszabjuk minden nap hogy melyik nap mit kell csinálni, mi mindennek kell beleférnie, és hogy mikor lesz benne a szabadidő. Minden percet pontosan beosztunk, és tudatosan csinálunk szabad időket, mert különben soha nem lenne! Nekem a mindenem a családom, a babám, a férjem. Velük megyünk mindenfelé. És ez kell is! Mert nagyon sokat adok a munkám által, és szükség van feltöltődésre, hogy legyen befelé áramló szépség, energia, jó érzések, élmények, levegő, kultúra, barátságok, beszélgetések egy jó kávé mellett… szeretek sétálni, autózni sokat, nagyon kikapcsol, ahogy száguldunk…repülünk…
Szeretem az éjszakai várost, a fényeket, imádom, elvarázsol. És a legjobb, amikor hárman együtt összebújunk, filmezünk együtt, vagy táncolunk, beöltözünk… vagy bármi olyat csinálunk, amit a babánk szeretne. Ekkor teljesen elfelejtek mindent.
K: Mi motivál, mi visz előre az életedben?
B.E.: A céljaim. Meg szeretném őket valósítani, és az, hogy szeretnék egy életművet itt hagyni majd magam után. Túl hosszú idő telt el az életemből úgy, hogy nem gondolkodtam ezen. Volt egy tehetségem, tudásom, de nem kezdtem hozzá, hogy ezt formába öntsem, hogy kialakulhasson mindaz, ami most már itt van, és látható. Ez hatalmas munka volt már eddig is – és most nem csak a rajzolásra gondolok, hanem a mögötte levő ezernyi más feladatra, reklám, marketing, gondolkodás, szervezés- lépésről lépésre a semmiből felépítve. Most viszont a helyemen vagyok, boldogabb vagyok, mint valaha, és többet dolgozom, mint valaha. De nagyon élvezem, és imádom, hogy mindig magasabbra tesszük a lécet, mint ami reális lenne, és ezért van hova nyújtózni… és utána hopp, elérjük, egy csoda az egész! De csak együtt megy. Mi hárman együtt vagyunk egész, Robi pedig tényleg a felem, a munkában is, mindenben támaszkodhatok rá, és nélküle nem lenne semmi… ő teszi lehetővé, hogy kinyílhassak, hogy alkothassak, mindenben mellettem áll, mi már együtt dolgozunk, az Eszti Berzsán Illustrations egész hátterét ő viszi!
K: Milyen érzéseid vannak, amikor a saját műveidből összeállított galéria megnyitóját szervezed?
B.E.: Izgalmas, de az a helyzet, hogy nekem gyakorlatilag egy online galériám van a Facebook-on és Instagram-on is. Aki végiggörgeti, láthatja a képeimet három évre visszamenőleg… Az, hogy ez most offline lesz, annyiban más, hogy nemcsak kommentben, hanem személyesen is láthatok majd mindenkit, aki eljön, aki szereti a képeimet. Ez közösségi élmény, ami nagyon fontos az oldal életében.
És persze a képek élőben még izgalmasabbak, egészen más hatásúak… ráadásul a mostani kiállítás 3D-s lesz, vászonképekkel, kiálló elemekkel, nagyon más lesz. Szerintem szuper vizuális élmény lesz! Sőt! Lesznek kézzel készült arany termékek, mind egyedi lesz és a helyszínen megvásárolható.
Ez a kiállításom egyébként március 22-én, 18 órai kezdettel lesz elérhető a Budapesten az V. kerületben, a Semmelweis utca 2. szám alatt a Retro Puskin kávéházban, várok mindenkit nagy-nagy szeretettel.
Az eseményről bővebb tájékoztatót IDE kattintva találsz
K: Ha már az érzéseknél járunk, azt fel tudtad már dolgozni, hogy az alkotásaidat tetoválásként egész életükben magukon viselik az emberek?
B.E.: Amikor ez először megtörtént, nagyon meghatódtam. Ezt az érzést nem lehet megszokni, és mindig nagyon megtisztelő!
Van, aki úgy tetováltatta fel az általam tervezett tetoválását, hogy az aláírásomat is rátetováltatta, hogy örökre látszódjon, hogy ez az én eredeti rajzom… Fantasztikus érzés, megtisztelő!
Mónika beleszeretett a Bébi gonosz sorozat Ursulájába, így feltetováltatta a karjára. Hamarosan a kész tetoválást is megmutathatom… addig pedig nézzétek, hol tart most! ❤️
Közzétette: Eszti Berzsán Illustrations – 2017. október 24., kedd
K: Készül a saját mesekönyved is. Elárulnál néhány kulisszatitkot ezzel kapcsolatban?
B.E.: Igen, készül. Hihetetlen izgalmas. Kiállítás, mesekönyv, mindez fél év leforgása alatt… A mesekönyvem varázslatos lesz, tele tündérporral!
Olyan lesz, amilyen az oldalam: teljesen szabad. Az oldalamat úgy kezdtem el három évvel ezelőtt, hogy nem néztem, mások hogy csinálják, mennyi követőjük van, miket rajzolnak. Csak magamra, befelé figyeltem. Csináltam, ami nekem tetszett. És meglepődtem mennyire nagyon összetalálkoztam az emberek lelkével. Azt csináltam, ami belülről jött, és imádták! És imádják azóta is…
Amikor a mesekönyvre gondoltam, sokat agyaltam, terveztem, milyen legyen, hogy legyen… szeretem a logikusan felépített, kitalált dolgokat. Az én mesém is ilyen lesz… de közben pedig úgy döntöttem, hogy az én titkom ebben a szabadságban van, amit az oldalamon is látni lehet: hogy olyan minden, ahogy nekem örömet okoz, ahogy belülről jön. Szóval ilyen lesz…
A kislányom, Felícia lesz a főszereplő, hosszú, göndör, szélfútta, huncut-kócos hajjal… Lesz egy kiscicája, akinek a nevét nem én adtam. Megkérdeztem Felíciától, hogy mi legyen a cica neve, és ő mondta, hogy: Tulipán. Hát így lett Tulipán… ami szerintem egyébként annyira illik rá, és olyan cuki, egyedi név!
Tulipán kislány cica, ahogy a Felícia kérte, és bizony még a színeit is ő határozta meg. Mellém ült, átkaroltam – nagyon sokszor rajzolok így, mivel sok órán át dolgozom naponta a képeimen, így sokszor odakucorodik, átkarolom, hogy mégis együtt lehessünk, ölelem, beszélgetünk és közben rajzolok- szóval ő mondta, hogy legyen rózsaszín és zöld a cica. És úgy érzem, ennél eredetibb nem is lehetne.
A mese pedig az álom és valóság határán kezdődik, és tele lesz csodákkal. Sorozatot tervezek ebből a mesekönyvből, és úgy remélem – úgy érzem – siker lesz. A képek nagyon szépek, színesek lesznek, a történet izgalmas, varázsos, sok szereplőt mozgatok. Így hát úgy fogalmazok, hogy az első könyv a Sellők szigetén játszódik majd. Remélem sikerült kicsit felcsigázni a kíváncsiságot! Könyvbemutató és kiállítás a mesekönyv képeiből: május 16-án lesz, részletek hamarosan a Fb oldalamon!
K: Mit tanácsolsz azoknak, akik szeretnek rajzolni, alkotni, és jól is csinálják, de nem tudnak kiteljesedni benne?
B.E.: A rajzolás egy olyan áramlat, ami folyamatosan folyik. Színes, varázslatos, szabad. Ez a végtelen szabadság maga. Vannak persze szabályok, erre való az iskola, hogy megtanuljuk a szabályokat, hogy jól rajzoljunk, helyesen. De utána -ezen felül- azért vannak a szabályok, hogy ha akarjuk, akkor direkt, szándékosan átléphessük őket, csak azért, hogy a kép még szabadabb, még jobb legyen!
Aki szeret rajzolni, rajzoljon, ne hagyja abba, és a gyakorlás útján sok mindenre rá lehet jönni. A rajzolás legyen mindig mentsvár, vigasz, örömforrás, szerelem, izgalom… nekem ezt jelenti.
K: Napok óta az a kérdés motoszkál bennem, hogy hogy nem fáj a kezed és a hátad? Egyik nap színeztem 1-2 órát, de azt hittem szétszakad a hátam, így abbahagytam. Neked mi a titkod?
B.E.: A hátam és a kezem is szokott fájni rajzolás közben- vagy utána. Mondjuk másnap reggel, ha túl sok volt előző nap a merev ülés vagy kézmegerőltetés. Van egy kézvédőm, mert szokott lenni sajnos ínhüvelygyulladásom, ez nagyon kellemetlen, de akkor is menni kell tovább. Mivel én abban a szerencsés és áldott helyzetben vagyok, hogy már abból élhetek, amit a legjobban szeretek a világon, a rajzolásból, ezért ez nekem nem csak a hobbim, hanem a munkám is, és ugye haladni kell a megrendelésekkel… így csinálom tovább, kenem, kézvédőzök, aztán rendbe jön. 🙂
A hátam miatt szoktam tornázni, és ha tehetem változtatgatom a pózokat ahogy rajzolok: néha fekve, néha ülve, néha állva… vagy hasalva. Ez a legnehezebb az egészben, hogy egy kép nagyon hosszú ideig készül, és ugye ezt a testemmel kell végigkísérnem, végig ott kell lennem, a kezemmel rajzolom, én magam adom bele magamat…
K: Nem titok, hogy az X-faktor mentorokat ábrázoló rajzaidnak köszönhetően találtam rád. Gyakran van ilyen jellegű megkeresésed?
B.E.: Időnként lerajzolok közéleti személyiségeket, vagy rajzolok ünnepekről, társadalmi eseményekről, amiket közel érzek magamhoz. Néha tévé műsorok szereplőit is megrajzolom. Így rajzoltam meg az X-faktor mentorait is, vagy korábban a Celeb vagyok, ments ki innen szereplőit is dzsungel állatokként… ennek kapcsán voltam az RTL klubban is a Reggeli vendége. Az X-faktor mentorairól készült első rajzom után közös projektbe kezdtünk Bye Alexszel, aki hétről hétre megosztotta az oldalán a rajzaimat, amelyek nagy sikert arattak a rajongók körében.
Az emberek szeretik, ha olyan szereplők vannak lerajzolva, akiket ismernek, még közelebb érzik magukhoz az adott rajzot. És persze szeretem meglepni a hírességeket, örülnek a képeknek. Mint például tavaly Erős Antónia és Szellő István, akiket szintén lerajzoltam… a képet kitették az RTL oldalára is.
“A művészet számomra szükséglet. Amikor rajzolok kilépek a saját valóságomból egy másik, általam teremtett valóságba. Ez maga a határtalan szabadság.”- Berzsán Eszti
Remélem az interjú végére Te is megláttad Esztiben azt a tehetséges, elhivatott nőt, akit én is. Ha kedved támadt képet, portrét, logót, tetoválás mintát, vagy bármilyen rajzot kérni tőle, akkor a berzsaneszti@gmail.com oldalon megteheted. Az enyém már készül 🙂
Ha tovább gyönyörködnél a műveiben, Eszti Facebook és Instagram oldalát itt találod:
Facebook: https://www.facebook.com/esztiberzsan/
Instagram: https://www.instagram.com/esztiberzsan/
Köszönöm, hogy elolvastad. Ha tetszett, oszd meg a barátaiddal is! Ha szeretnél még olvasgatni, akkor szemezgess a bejegyzés alatti cikkajánlóból, vagy csatlakozz a Facebook oldalamhoz!
Visszavárlak! ♥
Katerina.*
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: