Először is szeretnék köszönetet mondani minden kedves olvasómnak, akit az előző cikkem alapján érdekelt az állapotom, és drukkolt nekem! Hálás vagyok! ♥
TÚL VAGYOK RAJTA!
Bevallom őszintén, hogy majdnem megfutamodtam. A műtét előtti rutinvizsgálatokon, megállapították, hogy a szívem nem igazán úgy ketyeg, ahogy kellene, ezért jó lenne, ha -nem romantikus értelemben- randiznék egy kardiológussal… Az elhegesedett mandulám sem a legjobb állapot, ezért ki kell most már venni, bármennyire is ragaszkodom hozzá. Valamint a szedett gyógyszerem miatt, a mélyvénás trombózis kockázata is közepesre emelkedett, arról ne is beszéljünk, hogy (szerintem, mert még nincs orvosilag alátámasztva) allergiás vagyok az Apranaxra, és a kezem-talpam-szám-orrom tiszta hólyag lett, ami nem múlt el a műtét napjára.
Ennyi buktató és kockázatemelő 5 embernek elég lenne, de az altatóorvosom, aki egy angyal, teljes mértékben megnyugtatott, hogy ezek csak papíron ennyire súlyosak, és a fiatal szervezet sok mindent kibír, így végül csak rávettem magam.
Szégyen, nem szégyen, de ragaszkodtam hozzá, hogy anyukám 100 km-t utazzon, és velem legyen a nagy napon. Félek az ismeretlentől, na.. 😀 De így utólag visszagondolva kár volt szegényt törni, de ő is egy fokkal nyugodtabb volt, hogy közelebb lehetett hozzám.
Na de az egész procedúra. Ugye előtte való nap éjféltől enni-inni nem szabad, ezt csak a reggeli kávémnál volt nehéz megállni, de kibírtam. 7-re kellett menni az egynapos sebészeti osztályra, ott egy igen határozott, de kedves nővér fogadott, elmondta a napirendet, majd közölte, hogy öltözzek át a szexi műtősruciba, mert velem kezdenek.
Mivel tiszta fejjel akartam a műtőbe menni, nem kértem sem nyugtatót, sem bódítót. Egyrészt, mert nem akartam én is úgy járni, mint egy srác, aki elnézést kért az orvostól, hogy nem volt bent végig a műtéten, mert kiment cigizni ( 😀 ) , másrészt, mert érdekelt, hogy hogyan is készülnek ők fel arra, hogy helyrehozzák az életem.
Mikor minden előkészült, és megkaptam az infúziót, betoltak, majd átfeküdtem a hideg műtőasztalra. Ott rám tették a szívmonitort, és hallottam, ahogy a szívem nagyon gyorsan ver. Mértek egy vérnyomást: 130/80, oldalra néztem, láttam, ahogy vénásan megkapom az altatót.
-Ez már az?- kérdezem.
-Igen. – Mondta az angyali néni angyali asszisztense.
Közben a szívem egyre gyorsabban ver, és én meg csak mantrázom, hogy “nyugi mindjárt alszol, nyugi mindjárt alszol, nyugi, de a szemed csukd be, nem szexi, ha nyitva marad”….PUFF!
Aztán arra ébredtem, hogy már nem alszok! Komolyan! 😀
Nagyjából 45-65 perc lehetett a műtét, ami simán és szövődménymentesen ment. A műtét után egy órával már járkáltam, jól éreztem magam, olyan átmulatott péntek este utáni szombat reggel érzésem volt, de nem voltam rosszul. Napközben még sokszor elaludtam, de akkora hülyeségeket álmodtam, hogy nem volt valami pihentető. Délután 3-kor pedig mehettem haza, mert a 6 óra megfigyelési idő lejárt.
Mire hazaértünk, az én amúgy lustácska párom mindent elintézett! Megcsinálta az ágyat, rendet rakott, vacsit készített, filmet néztünk.
Ha nem a vizsgaidősuck “legközepén” lennék, még azt mondanám, hogy egész kellemesen telt az a nap. 😀
Összességében nem bántam, hogy rávettem magam. A félelem az ember fejét sok hülyeséggel tele tudja tömni, de az egészség legyen a legfontosabb! Téged is erre buzdítalak! Ne félj! Mérlegeld a lehetőségeket és vágj bele!
Én is féltem attól, hogy na most akkor megcsonkítják a mellem, meg lesz rajta egy ocsmány heg, arról nem is beszélve, hogy a leendő gyermekeim etetését fogja-e gátolni…
A félelmem teljesen alaptalan volt, valamint sokat olvastam az itt dolgozó orvosokról, és sikerült kiválasztanom a szakterületükön élen járókat, így teljesen jó kezekben voltam. Éppen ezért sem váltottam le a műtétet végző orvost, mert a szakmában istenítik a nevét, azt a pár perc bunkózást simán kibírom, ha az eredmény tökéletes. Mellesleg a műtét napján mintha kicserélték volna! Teljesen normális volt, és válaszolt a kérdéseimre. Igaz, kicsit sietve, de legalább válaszolt.
A sebemet még nem láttam, le van ragasztva, de tegnap sem fájt, és ma reggel sem, pedig arra ébredtem, hogy a műtött oldalon feküdtem. Egy hét múlva lesz a varratszedés, akkor fogom majd látni, de az orvosom szerint heg nélkül fog majd gyógyulni, ami nagyon jó hír!
Tudom, hogy nehéz rászánni magad. Tudom, hogy félsz. De inkább próbáld meg, minthogy nem teszel az egészségedért, és aggódsz, hogy ennek a döntésnek milyen következményei lehetnek!
Nekem hiába jóindulatú volt a daganat, ha tovább bent hagyom, akkor el is változhatott volna, aminek a kivétele nagyobb kárral járt volna, nem is beszélve a jövőbeli gyermekvállalás lehetséges kockázatairól.
Éppen ezért is ellenőrizd rendszeresen magad, járj el az éves kontrollra, mert akár megmentheti az életed!
UPDATE: Átragasztottam a sebem, mert levált a sebtapasz, és azt kell mondjam igazán csinos a varrat. A duzzanat 2 nappal a műtét után lelohadt, fájdalom szinte semmi! Szóval tényleg megérte!
Ha esetleg azzal kéne szembenézned, hogy találtál egy csomót a melledben, vagy már a műtétre vársz, és vannak további kérdéseid, nyugodtan írj nekem IDE!
Köszönöm, hogy elolvastad!
Katerina.*
Kedves Éva Tóth!
Azóta már csak a sebgyógyulásra várok, de nehezebb felépülésre számítottam.
Nekem a TB támogatta a beavatkozást, így nem néztem utána, hogy mennyibe kerül.
És mennyibe került?
(Gyors gyógyulást!)